2019. január 12., szombat

49.rész


Townsend Campbell

Úgy érzem magam, mint akit kimostak, és bedobtak a centrifugába is, de nagyon örülök, hogy itthon vagyunk. Annak nem, hogy milyen fogadóbizottság vár minket a reptéren, de ezt is túlélem.
Nem szerettem meg New Yorkot, pedig vérbeli nagyvárosi lány vagyok, de ez a nyüzsgés még nekem is sok. Tetszett amit láttam belőle, de egyedül rettegnék kilépni az utcára, vagy csak azért gondolom így, mert már nagyon haza akartam jönni. Talán egy másik alkalommal, amikor nem olyan ügyek miatt megyünk oda mint most, jobban fogom értékelni, egyelőre viszont nagyon jó érzés újra hazai talajt érinteni.
Mivel Freddie egyelőre 2-3 kilóval könnyebb, mint a lányom, így a bőröndömet magam után rángatva őt szorítom magamhoz, és imádkozok, hogy senki ne vágjon fejbe se engem, de legfőképp ne őt.
Az élénk tóduló testőrök között felfedezem Prestont, mert hallom, hogy Cara vidáman kiabálni kezd neki, így a káosz ellenére is biztonságban érzem magam. Louis szorosan mögöttem van, Cam hangosan rácsodálkozik arra, hogy miatta ennyi paparazzi és újságíró idejött, szóval látványosan produkálja magát, és megáll egy kamera előtt hogy közölje, szingli, ezen pedig nem tudok nem nevetni. A szüleim rémülten pislogva, szapora léptekkel jönnek utánunk, Lottie pedig rá se hederít a nyüzsgésre, helyette remekül szórakozik a bolond barátnőmön.
A repülőtér kijáratán át egészen a ránk váró fekete kisbuszig követnek minket, és folyton kiabálnak.
Milyen érzés itthon lenni? Milyen érzés, hogy visszakaptam a lányom? Hogy van Cara?
Cara viszont egyre csak Prestonnal és a lelkendezéssel van elfoglalva, Freddie pedig a vállam fölött integet és kiabál, amíg be nem ugrok vele a kisbusz hátuljába.
- A napokban fogunk interjút adni! - kiáltja Lou az autó ajtaja előtt, a kezével takarva Cara szemét a villogó vakuk miatt, de ő folyton azon ügyködik, hogy elhesegesse.
- Apuuu - nyafogja, addigra viszont Lou vele együtt beszáll, Camilát pedig szinte erőszakkal taszigálják be, mert folyton integet, csókokat dobál, meg hülyeségeket ordít, mint aki részeg.
A szüleim szinte bemenekülnek a mögöttünk lévő sorba, Lottie pedig becsapja az ajtót.
- Nagyon menő életed van, Apuci! - lelkendezik Cam.
- Örülök hogy élvezed - sóhajt nagyot szemforgatva, de végül elmosolyodik.
Tudom, hogy ő is élvezi, akkor is, ha ezek a dolgok zavarják.
- Én hogy lehetnék híres? - fecseg, és felvont szemöldökkel forgolódik.
- Hát ha ezek után nem lát meg benned valamit, Camila, akkor sehogy - válaszol apu, mire mindenki felnevet.
- Mindig is bírtam magát, Mr. Campbell! - bólogat elégedetten. - Kölcsönadod néha az apádat, Townes?
Az ő apja lelépett amikor 15 évesek voltunk, és bár Cam akkor sem beszélt róla, tudom, hogy nehéz volt neki és az anyukájának is, az életük viszont könnyebb lett egy kicsivel, mert legalább emiatt nem volt több veszekedés a házukban.
- Hé! - hördül fel sértetten anya. - Mi lesz velem?
- Az egyértelmű, hogy te az én anyám is vagy - legyint - sőt, szerintem én vagyok az igazi lányod. Na, Townes, kölcsönadod őket?
- De csak neked - mosolygok rá, és Lou fölött átnyúlva finoman meglököm - úgyis olyan vagy, mintha a testvérem lennél.
Ezen még ő is kicsit megrendül, és az arcán egy másodpercig csak az őszinte hála és szeretet látszik, mielőtt bohókásan piszkálni kezdené Lou-t azzal az elméletével, hogy többet nem apucinak hívja, hanem "sóginak".
Mi lenne velem nélküle?
A gyerekek nem nagyon értik, hogy mi folyik körülöttünk, de azért Cara velünk együtt nevet, Freddie viszont elalszik a karjaimban. Ilyenkor érződik igazán az a néhány hónap különbség, ami köztük van, mert Freddie még egy kicsit hamarabb elfárad, ő még egy kicsit babásabb.
Tudom, hogy nem szabad úgy utazni, hogy a gyerekek az ölünkben vannak, nem pedig gyerekülésbe kötve, de egyrészt ahhoz nincs most elég hely, másrészt pedig nincs szívem letenni őt.
Szerencse, hogy az ablak mellett ülök, mert így egy kicsit a sarokba tudok kucorodni, a kisfiút pedig lefektetem a karomban, hogy kényelmesebben elférjen. Cara egy fejjel magasabb nála, úgyhogy mivel leginkább az ő méretéhez vagyok szokva, furcsa egy ilyen kicsi gyereket tartani, de nem bánom. Freddie összekucorodik, mint egy kiscica, és az arcát a mellkasomba temeti, miközben édesen szuszog és a kis markában szorongatja a lenge, hosszú ujjú felsőm anyagát.
- Nem kellene aludnia - hajol hozzám Lou, és miután megsimogatja a kisfia arcát ad egy szeretetteljes puszit az enyémre.
Cara megállás nélkül fecseg mellette, Camila bőven gondoskodik a szórakoztatásáról, de szerintem nélküle is lenne mondanivalója, ami mértéktelenül boldoggá tesz.
Jó itthon lenni velük, vele, és jó hogy újra egésznek érzem magam.
- Csak addig hagyjuk amíg hazaérünk - simogatom a dús, szőke hajtincseket, majd rámosolygok az apukájára. - Talán mi most a saját házunkba megyünk, jó? - jártatom a pillantásom közte és a kislányom között.
- Persze, menjetek csak - nyúl ismét az arcomhoz, és elmélyülten simogatni kezdi. Zavarba kellene hoznia, hogy az egész családom előtt ilyen intim helyzetben vagyunk, de igazság szerint észre sem veszem, hogy körülöttünk beszélnek és figyelnek minket, mert szinte csak őt, Freddie-t, és Carát látom.
- Átjöhettek, ha akartok - kezd elzsibbadni a karom, szóval kénytelen vagyok megmozdítani, mire Freddie nyöszörögni kezd.
- Nem, nyugodtan legyetek csak kettesben egy kicsit - nyugtat meg a mosolyával - majd később beszélünk.
- Mikor találkozhatok megint Prestonnal? - bökdösi a lábát Cara, és kíváncsiskodva hajol közénk. Nagyon hangos, de Freddie erre meg sem rezzen. - És a többiekkel? Niallel?
- Amint lehet, Kicsim - mosolyog rá Louis.
- És mikor lehet, Mami?
- Megbeszélem velük, oké? - nyújtom ki a kezem, és megsimogatom a kis buksiját. Már nem tüsi a haja, sőt, az ujjaimmal már egész jól bele tudok túrni, és azzal a kis kendővel amit beleteszünk elmondhatatlanul édesen néz ki, de tudom, hogy így is utálja, mert folyton kerüli a tükröket.
- Ha hazaértünk? - csillagnak vadul a szemei.
- Nem vagy fáradt? Nem akarsz pihenni?
- Nem! - vágja rá olyan harsányan, hogy mindenki felnevet.
- Felhívhatom őket - fordul ismét felém Louis - nem tudom, milyen állapotban van a házunk, de évekig éltem együtt ezekkel a disznókkal és aligha zavarja őket a rumli. Rendelhetünk valami kaját, vagy grillezhetünk együtt mindannyian, ha nem vagytok fáradtak - néz körbe, a válasz pedig lelkes bólogatás.
- Én is mehetek? - kerekednek nagyra Camila szemei.
- Nem, az én egyetlen barátom nem jöhet - húzom össze poénkodva a szemeim.
- Vigyázz a szádra, Townsend, vagy ez az egy se lesz többé! - fenyeget a szépen manikűrözött kezével. - De tényleg mehetek, Louis? - hangsúlyozza erősen és nyomatékosan a barátom nevét.
- Persze.
- Azta - bámul maga elé sokkosan - szóval együtt grillezhetek a One Directionnel? AZZAL a One Directionnel?
- Van másik is? - vonja össze értetlenül a szemöldökét.
- Végülis, tudod, volt valami banda akit így hívtak, még amikor a versenyben voltatok - hajol előre Lottie.
- Azt elintéztük - von vállat.
- Melyik barátod szingli? - erre a kérdésre ismét mindannyian harsányan nevetni kezdünk, mire Freddie bosszúsan felemeli a fejét, felül, és dörzsölgetni kezdi a szemeit.
- Nagyon hangosak vagyunk? - biggyesztem le az alsó ajkam. - Sajnálom, Kicsim, mindjárt hazaérünk.
Visszafekteti a fejét a mellkasomra, amiben jó nagyokat dobban a szívem, a tarkóm pedig bizsereg, mert érzem, hogy hátul minket néznek.
- Nem bánod? - kérdezi a barátom, miután kioktatta Camilát arról, hogy ő lényegében egészben felfalná az ártatlan barátait.
Szerintem ez nem igaz, mert Cami nagyon aranyos lány, aki nagyon szeretné, hogy valaki tényleg szeresse, de ne csak egy éjszaka erejéig. Azt hiszem, a srácok közül bárki kordában tudná tartani, sőt, szerintem imádni fogják egymást, mert mindannyian annyira kedvesek és bohókásak.
- Dehogy, Cara ezt szeretné, és én is örülök, hogy végre megint találkozhatunk - helyezek apró puszit az arcára - kár, hogy Zayn nem tartott velünk.
- Majd legközelebb - biccent aprót, de nem szomorúan, pedig az elválásuk elég keserű volt, de jó értelemben. Lou is legalább annyira haza akart jönni velünk, mint én, de maradt is volna még a barátjával, aki bármennyire is szeretett volna nem jött velünk, mert dolgoznia kell valamin.
Még a kocsiban elkezdi felhívni a barátait, amit Cam visszafojtott lélegzettel hallgat, Cara viszont majdnem kiveszi a kezéből a telefont és folyton beszél, mire Freddie is újra felélénkülve csacsogni kezd.
- Nem baj? - fordulok hátra a szüleim felé. - Hazavihetünk titeket, ha fáradtak vagytok.
- Hány évesnek nézel minket, Townes? - háborodik fel Anyu. - Menni akarunk!
- Jól van, jól van - emelem magam elé védekezően a kezeim - csak a jetlag miatt kérdeztem.
- Mi az a jetlag? - kérdezi a lányom, Louis pedig azonnal mosolyogva válaszol, mint mindig.
Hosszú idő, mire kijutunk a városból. A szívem egy része tényleg haza szeretne menni és csak kettesben lenni Carával az otthonunkban addig amíg még megtehetjük, de tudom, hogy ő most sokkal inkább vágyik azokra az emberekre, akiket ismer, és szeret. Nem lehetek önző, nem vehetem el tőle ezt, és amikor végre megérkezünk rájövök, hogy tőlük sem vehetem el, hogy kitörő örömmel fogadják a lányom.
Három srác, és a nagydarab testőrünk toporog a magas téglakerítés és a kovácsoltvas kapu előtt, Cara sikoltotni kezd és úgy kell lefognunk, hogy ne ugorjon ki, amit Freddie nagy szemekkel, megdöbbenve figyel, aztán nevetni kezd rajta. Amint begördülünk az udvarra és a sofőrünk feloldja a gyerekzárat Cara átgázol Camilán és kiesik a kocsiból. Bennem reked a levegő, amikor a betonra zuhan, de kemény fából faragták a gyerekem, és bár látom, hogy felhorzsolta a térdét, mielőtt a sokkot kapott fiúk közül bárki is felkaphatná magától ugrik fel, és rohan a karjaikba.
Azonnal elbőgöm magam, és ez nem csak egyszerű elérzékenyülés. Louis kiveszi a karomból Freddie-t és a saját biztos kezében tartja, míg a másikkal átölel engem, én meg az arcom a mellkasába temetve hangosan sírok.
Tudja, hogy miért, és talán mindenki más is, kivéve a rémült kis szöszi, aki esetlenül simogatni kezdi a hajam.
- Ne sírj - hallom a visszafogott hangját. - Apu...
- Semmi baj, Townes most csak örül.
- Örül? - döbben meg. - De sír!
- Néha az emberek akkor is sírnak, amikor nagyon örülnek valaminek - magyarázza kedvesen, és hosszú puszit ad a fejem búbjára.
Tudom, hogy Freddie-ben ezernyi kérdés marad megválaszolatlanul, szégyellem is magam azért, mert most ezt csinálom, de nem tehetek róla.
Lou karjaiból egyenesen Preston nagy, széles mellkasára borulok, és artikulálatlanul távozik belőlem amit gondolok.
- Olyan jók vagytok a kislányomhoz! - bőgöm, és megpróbálom a két karommal teljesen átölelni, de olyan széles, hogy ez lehetetlen.
Elérzékenyülve megszorongat, majd felbukkan a hátam mögött Niall, és szinte átad neki. A könnyeimet törölgetve nézem, ahogy körberajongják az őket körberajongó gyerekem, és ezen mindenki mosolyog, csak én szipogok.
- Jól vagy? - dörzsölgeti a hátam a srác.
- Most már igen - bólogatok, és rámosolygok - köszönöm.
Nem kell elmagyaráznom, hogy mit, válaszul pedig csak aprót bólint és megint magához ölel. Segítettek megtalálni Carát, és már előtte is úgy fogadtak minket maguk közé, mintha ez magától értetődő lenne, pedig nem az, nem mindenkinek.
- Gyere ide - húz magához Louis, és az arcomat a kezeibe fogva, a szokásos derűs mosolyával letörölgeti a könnyeimet - olyan kis érzékeny vagy.
- Nagyon szeretlek - nézek a szemébe, és az arcom a vállába temetem.
- Én is téged - ölel magához, és az arcát a hajamba temeti. Sem őt, sem engem nem érdekel túlzottan a minket körülvevő kisebb tömeg, sőt, a karjai között nem is nagyon veszem őket észre, csak amikor Freddie megrángatja az apukája nadrágját.
- Éhes vagyok, Apu!
- Máris megyünk, és csinálunk valamit - bontakozik ki az ölelésünkből, és felkapja a kisfiát.
Úgy tűnik, Lottie már bemutatta a szüleimet és Camilát a srácoknak, és ami meglepő, hogy a harsány barátnőm kicsit megszeppenve áll közöttük. A kamerák előtt parádézott, de velük egy légtérben közel sem olyan, legalábbis egyelőre.
- Szia, Townes! - mosolyog rám kedvesen Liam, és ő is megölelget.  - Jó, hogy itthon vagyok, és jól vagytok.
Nagyot nyelve bólintok, és megdörgölöm az arcom.
- Ha ti nem vagytok, akkor Cara...
- Itthon van - simogatja meg a hátam - ne aggódj többet, vigyázunk rátok.
Vigyázunk rátok.
- Köszönöm - bólintok aprót, pont akkor, amikor Harry is felbukkan, a tetovált karján a vidám kislányommal.
- Mama, tudtad hogy Harrynek is vannak ilyen kendői?! Banditának hívják!
- Bandana - nevet fel hangosan, széles mosollyal Harry - nem bandita, az te vagy - koppint az orrára.
- Nekem fog adni egyet! - újságolja, ügyet sem vetve a korrigálásra.
- Cara, neked is vannak ilyesmik, ne kuncsorogd el Harrytől...
- Szó sincs ilyesmiről, én ajánlottam fel - rázza a fejét, és a növekedő fürtjei így az arca körül ugrálnak.
- Ismeritek már a szüleimet és a legjobb barátnőmet? - forgolódok.
- Igen, Lottie bemutatta őket - lépdel mellém Niall, miközben egy kis csapatba verődve bemegyünk.
- Bocsánat, túlságosan lefoglalt, hogy sírjak - nevetek, Cara szája viszont lebiggyed.
- Miért, Anyuci? - kéredzkedik ki Harry karjaiból.
- Csak mert örülök, hogy itthon vagy - guggolok le elé, amikor hozzám siet, és megpuszilom az arcát - és annak is, hogy ilyen jó barátaink vannak.
Megértően bólogat, majd úgy szalad be Louis házába, mintha máris itthon lenne, és ez lényegében így is van, mindannyian hazajöttünk.
- Hogy van Zayn, haver? - kérdezi Liam, amikor libasorban, egymás után bemasírozunk.
- Jól - válaszolja derűs arccal.
- Neki is sok tetkója van! - kurjantja a lányom. - Több, mint nektek!
- Ez nem igaz, nekem van a legtöbb - nagyzol Niall, mire Cara elgondolkodik néhány pillanatra, és alaposan végigméri.
- Nincs is neked egy sem!
- Honnan tudod? Talán csak nem mutattam meg őket.
- Tényleg nincs neki - árulkodik suttogva Harry - mert fél.
Morajló nevetés áramlik végig a nappalin, mire Niall egy kicsit elpirul.
- Nem félek, csak én jelképezem köztetek a tisztaságot - közli végül magasba emelt állal.
- Nincs idő bepácolni a húsokat a grillhez - kutakodik a fagyasztóban Lou - lehet kapni készen? Elugorhatok a boltba.
- Miért nem rendelünk valamit? - veti fel az ötletet Lottie. - Hétvégén grillezhetünk, de most szerintem mindannyian fáradtak vagyunk.
- Igen, az teljesen jó - bólint apu, és a többiek is egyetértenek.
- Bocs, srácok, nem így készültünk, csak Cara találkozni szeretett volna veletek - pillantok rá, ahogy Freddie-vel együtt épp Prestonon csüng.
- Mi is ezért jöttünk - nyugtat meg a mosolyával Liam.
- Tudok egy király pizzázót - szólal meg talán most először Cam - rendelhetünk onnan, ha benne vagytok.
- Jöhet! - csillannak fel Niall szemei.
A konyhába sétálok, ahol Louis egy csomag fagyasztott krumplit emel ki a fagyasztóból, és kapkodva keresgéli az olajat.
Felülök a pultra, és kiveszem az egyik fölső szekrényből.
- Jobban kiigazodsz itt, mint én - jegyzi meg mosolyogva.
- Menj csak ki hozzájuk, megsütöm Freddie-nek.
- Dehogy, inkább te menj ki hozzájuk, miattatok vannak itt.
- Cara miatt - pontosítok, de válaszul csak mosolyog.
- Én itt maradok.
- Én is - lengetem a lábaim, mire közelebb lép, és ad egy rövid kis csókot.
- Jó itthon lenni - simogatja meg az arcom.
- Már alig vártam - értek egyet, a következő szavamba viszont belekiált Camila.
- Skacok, milyen pizzát kértek?
- Ananászosat! - kiáltom vigyorogva.
- Húsosat - kiáltja Lou hangosabban - sok kukoricával!
Vág egy grimaszt amikor rám pillant, ami az ananászos pizzámnak szól, majd a megmelegedett olajba óvatosan beleszórja a krumplikat.
- Szerintem Cara is éhes, és nem biztos, hogy megvárja a a pizzát.
- Tudom - dúdolgat - szerinted ez egyedül az úrfié?
- Gyere ide - nyúlok a pólója aljához, és magam felé húzom, amíg engedelmesen vissza nem lép hozzám. A karjaim a válla és a nyaka köré fonom, mire az orrát játékosan az enyémhez dörgöli. Rosszul kellene éreznem magam, amiért vendégeink vannak mi meg ezt csináljuk a konyhában, de hallom, hogy jól érzik magukat nélkülünk is, és néhány percet kibírnak.
Az olaj pukkanva kilő néhány cseppet, ami pont a karjára hullik, úgyhogy az egyik pillanatban még csókolózunk, a másikban meg kiáltva ugrik hátrébb és gyorsan lejjebb veszi a tüzet.
- Utálok krumplit sütni - puffog.
- Hadd fejezzem be - ugrok le a pultról - menj be a többiekhez, csak néhány perc.
- Téged is megcsap ez a szar - morogja.
- Emiatt ne aggódj, egy ideje tudok megbírkózok az ilyesmivel.
- Hé, csinálhatnál majd megint olyan kis buktát, amit a második randinkon! Az brutál finom volt.
- Persze - mosolygok rá - de most menj ki hozzájuk.
Minden nap főzni fogok, finomabbnál finomabb ételeket, bármit amit megkívánnak, miután összeköltözünk.
Ráteszek egy fedőt a krumplira, és dúdolgatva várom, hogy kész legyen, és már épp egy szalvétára szedem ki őket, amikor bejön Preston.
- Hogy érzed magad? - kérdezi komolyan, mellettem álldogálva. - Nagyon nehéz volt? Tudod, a tárgyalás, meg ilyesmik.
- Most már jó vagyok - mosolygok rá, miközben leitatom az olajat a krumplikról - nem volt könnyű, és még mindig nem az, de jól vagyok, és Cara is, bár még nem teljesen önmaga.
- Annyira sajnálom, hogy nem figyeltem rá eléggé, kislány...
- Ne - fordulok gyorsan felé - Preston, aznap nem is dolgoztál, és nem mehetsz vele az óvodába.
- Mostantól mindenhol ott leszek vele - válaszolja komolyan, figyelmen kívül hagyva a szavaim - megbeszéltük a Kölyökkel, ilyen nem történhet még egyszer.
A "Kölyök" ezek szerint Louis.
- Nem fog, de köszönöm - mosolygok kitartóan - köszönöm, ha vigyázol rá.
- Ez a dolgom - bólint, és megsimogatja a vállam.
- Nem, az a dolgod, hogy rájuk vigyázz - intek a fejemmel a nappali felé - mi csak a pótkerék vagyunk.
- Butaságokat beszélsz - legyint, én meg egy nagy tányérra szórom a krumplit, és kiveszem a hűtőből a ketchupot meg majonézt. 
- Végre itt vagy! - ad hangot a megjelenésem okozta örömének Harry, miközben a krumplival teli tányért odanyújtom a két gyereknek, akik a szőnyegen játszanak Niallel.
- Van két éhes száj, akik nem érnek rá megvárni a pizzát - mosolygok rá, majd megkérem Niallt, hogy figyeljen, ne piszkolják össze a szőnyeget.
Mindenhol emberek vannak, a kanapén már nincs hely, úgyhogy Louis mellé telepedek a szőnyegre, és a kezemet azonnal a kezébe csúsztatom.
- A barátnőd épp azt mesélte, hogy hogyan ismertétek meg egymás! - újságolja Liam. - Tényleg igazolt sportoló voltál?
- Anya még nem mutatott fotókat a díjakról? - vágok vicces grimaszt. - Csak tornáztam.
- Halljátok, csak tornázott - néz körbe jelentőségteljes arccal apa.
- Ennek nem sok köze van ahhoz, hogy hogy ismertem meg Camilát - ráncolom a homlokom.
- Miért hagytad abba? - pillant fel Niall.
- Ott ül melletted - nevetek fel.
- Jó, de miért nem folytatod?
- Mert már nem vagyok formában, meg különben is, akkor nem nagyon lenne időm a családomra - dőlök neki Louis vállának - nem vágyom már arra, hogy ezt csináljam. Megrendeltétek a pizzát?
- Persze! - szorítja a kezét a hasára Camila. - Éhen halok!
- Vehetsz belőle - kapja fel a fejét Freddie, ezzel együtt pedig a tányért is elveszi Cara keze elől, és odanyújtja neki, mire a lányom panaszosan nyüszíteni kezd.
- Én még kérek!
- Annyira cuki vagy, de egyétek csak meg - csúsztatja feljebb a kezét a szívéhez  - én is akarok egy gyereket!
- Támogatom az ötletet, így legalább nem nekünk fogsz még többet tervezni! - kacag fel Louis, mire mindenki érdeklődő arccal fordul felénk, főként a barátai és apu, én meg a fülemig pirulok.
- Pedig én is szeretnék egy babát! - kap az alkalmon anyu.  
- Sürgős főznivalóm akadt a konyhában - próbálok meg felállni, de Lou visszahúz, és szinte az ölébe esek. - Örülnék egy kistesónak - fűzöm hozzá végül.
- Ahhoz már öreg vagyok - legyint - unokákat akarok!
- Van kettő! - vágjuk rá szinte teljesen egyszerre, a fiúk pedig Prestonnal kiegészülve értetlenül kapkodják a fejüket, míg Lottie és Cam remekül szórakoznak.
- Miről maradtunk le? - kérdezi végül nagy szemekkel Harry.
- Semmiről - válaszolok gyorsan, mielőtt valaki megelőzhetne. - Nincs egy jófej barátotok? Cam szingli!
- Hé! 
- Mindenkinek ezt hangoztatod! - hurrogom le gyorsan, ekkor pedig megtöri a kaotikus helyzetet a csengő hangja.
- Megyek - emel ki az öléből Louis, és felpattan. Bezzeg ő magamra hagyhat engem!
- Szóval Preston, te testőr vagy, ugye? - tereli el a témát apu, aminek sosem lehetnék ennél hálásabb.
beszélgetni kezdenek Preston munkájáról, amihez anyu is csatlakozik, míg a srácok kicsit csendesebben a tárgyalásról és az elmúlt néhány hétről érdeklődnek, Liam pedig valami teljes más témával kapcsolatban tartja szóval Camilát. Tudom, hogy neki is van egy kisfia, és hogy nem olyan régen szakítottak a barátnőjével, úgyhogy ha nem is érezhetően, de a fantáziálásommal kettejükről és Bearről úgy érzem, egy kicsit visszaadom neki a folytonos piszkálását.
- Ki éhes? - masírozik be Lou, és a dohányszóasztalra tesz egy csomó pizzát.
Felugrok, hogy hozzak tányérokat, amiben Lottie is segít, és amikor visszamegyünk a családunk várakozva üli körbe az a kis asztalt, és adogatják egymásnak a szeleteket.
- Milyet kérsz, Édesem? - guggolok le Cara mellé. - Eszel az enyémből?
- Te mindig ananászosat eszel - fintorodik el - az undi.
- Az én lányom! - vigyorog önelégülten Lou, és ez a számára egyszerű kijelentés megint egyfajta izgatottságot vált ki mindenkiből, de nem negatív módon. A fiúk egymásra mosolyognak, és azt látom az arcukon, hogy örülnek annak, hogy ilyennek látják a barátjukat.
- Nem szabad az ételre azt mondani, hogy undi - háborodok fel, és kissé sértetten elveszek egy szeletet.
- Dehát az - lépdel el mellőlem, és elcsen egy szeletet, amin sok sajt és kukorica van. 
- Én megkóstolom - mászik az ölembe az én kis szőke megmentőm.
- 1-1 - emelem a diadalittas tekintetem a barátomra, aki összehúzott szemöldökkel viszonozza, és elneveti magát azon, ahogy látványosan nagyot harapok az ananászos pizzámból, és Freddie-nek is vágok egy falatot.
- Rosszra tanítod a gyerekem!
Ha nem lenne jelen mindkét gyerek, és nem lenne tele a szám, akkor kinyújtanám rá a nyelvem, vagy felmutatnám a középső ujjam, így viszont csak a szememet forgatom.
Órákig henyélünk, Prestonnak hamarabb el kell mennie, és amikor felajánlja a helyeket az autójában a szüleim kapnak a kínálkozó alkalmon és elbúcsúznak tőlünk, de ezen kívül változatlan marad a társaságunk és nagyon jó érzés a barátaim között lenni, akik nem hozzák fel újra és újra a tárgyalás témáját, hanem mindenféléről beszélünk, közben pedig a kicsikkel is játszunk.
Hulla fáradt vagyok, mire végül feloszlatjuk a bulit, mert Harry ölében Cara ülve alszik, Freddie pedig nagyon laposakat pislogva mutogat egy állatos matricás albumot Liamnek. Mégsem megyünk haza, szóval miután elbúcsúzunk a srácoktól, Cam és Lottie pedig hívnak egy taxit én elpakolom az üres dobozokat meg bepakolok a mosogatógépbe, amíg Lou elviszi fürdeni az aprónépet.
- Elaludtak - lép be a konyhába épp akkor, amikor becsukom a gépezet ajtaját, és elindítom.
- Igen? - kerekednek el a szemeim. - Cara nem hívott engem? 
- Freddie ágyában mesét olvastam nekik, és ő is elaludt - vonja meg a vállát - átvittem a szobájába, később nézz rá és talán ébreszd fel picit, hogy tudja hol van, és éjszaka ne ijedjen meg, ha felébred.
- Köszönöm - adok puszit az arcára - mindent, olyan jól érezte ma magát!
- Freddie is - emelkedik kicsit lábujjhegyre, hogy megpuszilja a homlokom - és te is, ugye?
- Persze - bújok a karjai közé.
- Nem bánod, hogy mégsem mentetek haza?
- Egyetlen pillanatot sem bánok, amit veletek tölthetek - simogatom meg az arcát - meg amúgy is, itthon vagyunk, nem?
- Dehogynem - bólogat vidáman - de ne szoktasd rá a fiamat az ananászos pizzára!

3 megjegyzés:

  1. <3 <3
    Puszi, N.

    (Bocsánat a minimális kommentért, agyhalál van vizsgák miatt, de csodálatos lett, szivacskéket egy idő után kompikált összerakni, de a kettő az a minimum :) )

    VálaszTörlés
  2. Draga Nessa!
    Az a helyzet, hogy bar csunya dolog, de igenis mondjuk bizonyos etelekre azt, hogy undi, ebbe a kategoriaba pedig tokeletesen beleillik az ananaszos pizza. Imadtam a csaladias hangulatot, ami az egesz reszt athatotta. A kovetkezo, amit varok az a bekoltozes, mikor Cara igazi hercegno palotat varazsoltat a szobajabol, meg hat johetne a kisteso is lassan, ha mar mindenki igy varja...😏🙈
    Alig varom a kovetkezo reszt.
    Sok puszi,
    D.

    VálaszTörlés
  3. Köszönöm szépen ezt a részt. Nagyon érzelmes lett. Örülök, hogy Freedie kissé több figyelmet kapott. Nagyon jó volt látni milyen kis változást hozták a fiúk a gyerekeknél. Imádom minden mondatát. Köszönöm 💕 💋 💕 💋

    VálaszTörlés

Sziasztok! Hetek óta húzom ezt a bejegyzést, nem azért, mert elfelejtettem, hanem mert hogy őszinte legyek talán azt vártam, hogy valamik...