2018. február 10., szombat

10.rész első fele

Sziasztok!
Ne haragudjatok, szörnyen szégyellem magam, de sajnos ezen a hétvégén nem tudok egy egész részt hozni. Borzasztóan idegőrlő hetem volt, szerdáig az emelt töri tartott sakkban, csütörtökön egyszerűen csak fetrengtem és sajnáltam magam, tegnap este elrángattak bulizni a barátaim, ma meg próba nyelvvizsgáztam felsőfokon, úgyhogy vagy nem volt időm írni, vagy amikor lett volna túlságosan lefoglalt a tanulás okozta rettentő mély sebeim nyalogatása sorozatnézés közben. Nagyon sajnálom, tényleg, többször is nekiálltam egyébként de pont a rettenetes idegállapotom és hangulatom miatt nem ment az írás (sem) és alig tudtam összeszenvedni azt a keveset, amit végül úgy döntöttem, hogy felteszek. Azóta próbálom befejezni mióta hazaértem, de annyira fáradt vagyok hogy gépelés közben folyton csukódnak le a szemeim és csak zagyvaságokat hordok össze értelmes gondolatok helyett. Jövőhétre igyekszem összekapni, nem utolsó sorban pedig kipihenni magam, és bepótolni a mostani elmaradást, jelenleg viszont legyetek szívesek beérni ennyivel. 
Sajnálom! <3
 

N.x 



Louis Tomlinson 

Most először veszem észre, hogy Townes mintha kicsit megszeppenne társaságban. Ezt a lányt eddig akárhányszor, akárhol láttam kicsit nagyszájú volt, harsány, mások számára meglepő módon őszinte, olyan mint én, azonban amikor az otthonomba beáramlik a három barátom számomra észrevehető módon megváltozik, kicsit távolságtartóbb lesz, csendesebb, mint amilyen egyébként társaságban, és óvatos, amin igazán nem is lepődök meg, mert a srácok hozzák a formájukat. Niall harsány, már akkor kacag valamin amikor beesnek az ajtón, Liam a laza, elvont cuccaiban és az aranyláncával a nyakában egészen egy drogbáró hatását kelti, vagy mint egy kifehéredett afroamerikai rapperét, nem pedig valaki olyanét, aki a gyerekének a Maci nevet adta, és egyébként olyan érzékeny lelkű, mint egy kislány, Harry meg csak Harry, szokásától eltérően ma egészen hétköznapin néz ki, és hoz magával egy nagy zacskó pillecukrot meg mindenféle bio, egészséges rágcsálnivalót. Egyszer a színpadon, egy koncert közepén folytattunk le a nuggets kontra brokkoli és egészséges étkezés vitát, vesztett, de nem adja fel.
A régi, majdnem 4 évvel ezelőtti emlék hatására összerándul a gyomrom, megint arra gondolok, hogy mennyire jó lenne újra színpadon állni, de velük, és nem egyedül, hogy mennyire jó lenne legalább arra a 2-3 órára újra gyereknek lenni és amellett, hogy azt csinálnám, amit Freddie után a legjobban imádok, vízipisztollyal rohangálni, húzni az agyukat, élvezni az életet. De nem vehetem el az álmukat, ami már nem biztos, hogy ugyanaz, mint az enyém. Az egészből egyébként ők hiányoznak a legjobban, és mindenki más is, akivel közel 6 év összes napját eltöltöttem, de ahhoz még ennyi idő után sem szoktam hozzá, hogy nincsenek körülöttem a nap 24 órájában, és már rég nem töltünk együtt annyi időt, mint korábban. Az elején hetekig, hónapokig nem láttuk egymást.
18 hónapról volt szó, ez pedig már közel a negyvenedik, több mint 1200 nap, annak az időnek majdnem a fele, amíg ténylegesen egy banda voltunk.
- Mami, Mami nézd! - húzgálja Townes kezét az a kis tündér, akit az elmúlt néhány napban nagyon megszerettem. - Nézd, ők tényleg ők! - fogalmazza meg édesen, hogy a barátaim és én tényleg azok vagyunk, akik, és közben csillogó tekintettel nézi az anyukáját és a fiúkat. Amikor megszületett mi már valószínűleg az utolsó turnénkat zártuk, és mégis tudja ez az édes kis csöppség, hogy kik vagyunk. Tudom, hogy Townes valószínűleg sosem beszélt neki rólunk, hiszen őt annyira nem rántotta magával a körülöttünk lévő felhajtás, mint másokat, de az életünk, és a munkánk egyik legfontosabb célja mindig is az volt számunkra, hogy egy napon anyák meséljenek a gyerekeiknek arról a bizonyos 5 zakkant kölyökről, és az évekkel ezelőtti cél és álom lassan egyre inkább valósággá válik, mert időközben nem csak mi nőttünk fel.
- Kik? - tátja el a száját megjátszott döbbenettel Niall, és mellé ugrik is egy aprót.
- Hát a One Direction! - kiállt fel a kislány lelkesen, mire a szőnyegen békésen kirakósozó fiam rémülten rezzen össze. Nem szereti a hangoskodást.
- Tényleg? - folytatja az ámuldozást Niall.
- Tényleg - kuncog, és elvarázsoltan jártatja a tekintetét közöttük. Érdekes, hogy külön-külön sem én, sem Harry nem varázsoltuk el annyira, mint amennyire együtt. Ezt teszi a fiúbanda hatás.
- Ez fantasztikus, Baba -  simogatja meg a buksiját Townes, és magához képest félénken, de barátságosan pillant végig rajtuk.
- És te ki vagy? - guggol le Cara elé Liam.
- Cara Campbell - húzza ki magát - ő pedig az anyukám, Anyu Campell - jelenti ki váratlanul, mire kipukkan belőlem a nevetés.
- Milyen szép nevetek van! - vihorászik Liam, Niall meg Harry viszont nem is próbálják visszafogni magukat, és Townes is felnevet.
Mellé lépek, és a formalitás kedvéért bemutatom őket egymásnak, mert bár ez nem igazán, úgy érzem talán könnyebben feloldódik, ha bemutatkozhat.
- Örülök hogy megismerhetlek, Anyu Campbell - vigyorog rá Niall, és azonnal megöleli, ez ilyen Horan szokás, bennem viszont felfortyan valami. Távol kell tartanom őt Nialltől, aki jelen pillanatban az egyetlen szingli közülünk, és aki egyébként jó eséllyel pályázhatna arra a címre, hogy Townes kiválasztottja legyen, amivel szemben egyébként semmi kifogásom nem lenne, hiszen Niall messze a legrendesebb fickó  akit ismerek, de előbb esélyt kell adnia nekem. Nem tudom, hogy ezt mikor döntöttem el, de így van, muszáj adnia egy esélyt, csak egy randit, mert nélküle talán egy olyan lehetőséget szalasztok el, amit egész életemben bánnék.
- Hogy lehet az, hogy külön csak tőlem nem lettél ilyen izgatott? - guggolok le a kislány elé, aki válaszul édesen, huncutul mosolyogni kezd.
- Csinálhatunk egy fényképet? - kérdezi. - Mami, lehet?
- Persze hogy lehet - jön teljesen izgalomba Harry, a kislány pedig elrohan, és felkapja a konyhaasztalról az édesanyja telefonját, amit aztán a kezembe nyom. - Louis, fotózz le engem velük! - adja ki a parancsot, és céltudatosan a fiúk felé vágtat, én meg döbbenten pislogok a készülékre.
- Townes - motyogom megrökönyödve - a lányod jobban megbántott, mint eddig bárki más az életemben.
Felkapja a fejét és előbb rám néz, majd a kuncogó gyerekre, aki lelkesen szorongatja Liam és Niall kezét, majd hirtelen elengedi őket és felém szalad, a becsapódásával pedig majd' felborít.
- Csak vicceltem, te buta! - kacagja.
- Cara! - hüledezik Townes, én viszont csak nevetek, és megölelem a kislányt, akiben látszólag most kivételesen sok energia van. Egészen váratlanul ér, amikor megjelenik Freddie, és söprögető mozdulatokat téve kissé erőszakosan bedúródik a karjaim közé, szándékosan félrelökve Carát.
- Én apukám! - jelenti ki, és ha nem lenne olyan édes arca, amilyen van, azt mondanám, hogy kifejezetten csúnya pillantást vet a kislányra, akivel eddig gond nélkül kijött.
- Gyere, Baba - jelenik meg Townes, és megfogja a saját csemetéjének apró kezét úgy téve, mintha valami szörnyen fontos dolgot kellene mutatnia neki. Mindössze néhány másodpercig pislog megbántottan, utána követi az anyukáját a konyha felé, én pedig szorosan magamhoz ölelem a durcás, dühös kisfiút.
- Na mi történt, nagyfiú? - simogatom a hátát. - Féltékeny vagy?
- Nem - nyöszörgi, mire halkan nevetni kezdek és megpuszilom a puha, husis kis arcát. Hát persze, hogy nem.
Townes, mint egy igazi kis háziasszony egész délelőtt azzal foglalatoskodott, hogy legyen mint ennünk, holott van, de azt hiszem, az olyan lányos dolog, hogy ha olyan vendégek jönnek, akiket nem ismer, akkor valami saját készítésű ételt kell csinálni. A srácokkal és Freddie-vel, általa pedig néhány játék kíséretében kimegyünk az udvarra. Kellemes idő van, nem túl meleg, de nem is hideg, a nap derűsen árasztja a fényét, Freddie pedig azonnal a garázsba szalad, hogy kihozza a homokozó játékait.
- Tényleg nagyon helyes lány - jegyzi meg Liam, és barátságosan oldalba bök.
- Mármint melyik? - kérdezem, miközben a nyakamat nyújtogatom Freddie után, Harry viszont már a nyomában is van, amin felbuzdulva, és a múltkori nagy esésére egyáltalán nem emlékezve gyorsabban, nevetve kezd rohanni a gyerekem, viszont Hazt sem kell félteni, ahogy a módszereit sem. Az esést, és az esetleges óriási hisztit elkerülve, amit az váltana ki, ha egyszerűen megállítaná a túlpörgött kisfiam beéri, és felkapja, majd a feje fölé emelve gyengéden rázogatni, dobálni kezdi. Egy nap jó apa lesz, talán sokkal jobb, mint amilyen én vagyok.
- Mindkettő - fűzi hozzá nevetve Niall - Eleanorral mi van?
- Semmi - vonom meg a vállam - nem hívom vissza, addig biztos nem amíg ők itt vannak.
- Hagynod kellene - hümmögi Liam - itt van ez a lány, aranyos, kedves, jól kijöttök, nem? Szedd össze magad és tényleg hívd el egy randira.
- Azon vagyok - morgom, és lopva körbenézek, hátha elkerülte esetleg a figyelmem, és már ők is kint vannak, de nem. - Figyu, segítetek? Be kellene gyújtani a grillsütőt, Townes teljesen felpörgött és pácolt be húst, meg csinált mindenféle kis harapnivalót miattatok.
- Király! - kiált fel Niall 'Haspók' Horan. - Tartsd meg!
- Kívánságod számomra parancs, Horan nagyúr - hajlok meg előtte kissé.
- Helyes! - vágja rá. - Épp ideje már, hogy normális csajod legyen!
Ezzel a végszóval pedig megjelenik Townes és Cara, a kislány egy tálcán mini szendvicseket hoz, látszik rajta, hogy milyen büszke magára, hiszen ő is segített az elkészítésben, ahogy a fiam is ott ült velük, és igaz, hogy minden második falat kenyeret, sajtot, és felvágottat a szájába tett, hűségesen döfködte beléjük a fogpiszkálókat is.
Az édesanyja a fenekével akadályozza meg, hogy bevágódjon az ajtó, majd valami nehezebb dologgal egyensúlyozva - amik valószínűleg a húsok - lépdel a lánya után. Szavakkal kifejezhetetlen, hogy mit hozott vissza az én életembe és a fiaméba is ennyire rövid idő alatt, visszahozta a nagybetűs NŐT, és azt hiszem, ezzel mindent el is árultam.
Tudom, hogy jóformán még csak gyerekek voltak, amikor terhes lett, de annak a kölyöknek fogalma sincs, hogy mit veszített a lelépésével, és itt most nem csak Caráról van szó, hanem arról is, hogy Townes mennyire jó anya, ezen kívül pedig mennyire jó ember, hiszen kedves, gondoskodó, figyelmes, vicces, fantasztikusan jó társaság, és hogy valószínűleg mindent megtett volna azért (ahogy most is) hogy felnőjön a feladatokhoz, akadályokhoz, és egyben tartsa a családját.
Szükségem van rá.
- Elveszem - sietek elé, ügyesen kikerülve a lelkes kislányt, aki boldogan kínálgatja Niallt és Liamet.
- Jaj nem kell, köszi, de elbírom - mondja, ekkora viszont már félig elveszem tőle a tálat, félig pedig ő tartja, és az ujjaink összeérnek.
- Townes? - szakad ki belőlem, és remélem, hogy a fiúkat tényleg nagyon leköti Cara.
- Hm? - pislog fel érdeklődően.
- Figyelj csak, az jutott eszembe, mármint hogy néhány napja már gondolkozok azon, hogy esetleg miután hazamentek lenne-e kedved találkozni velem? Tudod, a hasonmásaink nélkül.
- Te most randira hívsz engem? - nyílnak nagyra a szemei és pontosan azon a tagadhatatlanul őszinte módon döbben meg, amilyennek megismertem. Kicsit túl hangos, aztán észreveszi magát és zavartan húzza be a nyakát, a szemem sarkából pedig látom, hogy a barátaim szándékosan úgy tesznek, mintha semmit sem hallottak volna.
- Ha nem bánod - szívom be idegesen az alsó ajkam. Elhamarkodom ezt az egészet? Túl korai neki? Lehet, hogy nem is kedvel, csak mivel kénytelen itt maradni, így hajlandó szóba állni velem, egyébként pedig ki nem áll.
- Nem - vágja rá hirtelen, amin én is meglepődök, és az arcából ítélve ő is - nem, a legkevésbé sem.
- Király - mosolyodok el - akkor majd megbeszéljük hogy mikor.
- Rendben - viszonozza a lelkes pillantásom, és végre engedi, hogy elvegyem tőle a nehéz tálat.
Ennyire egyszerű volt? Ettől voltam ennyire betojva?
Harry visszajön Freddie-vel, aki boldogan lengeti a homokozós vödrét, benne a formákkal, játékokkal, én pedig a két bőszen vigyorgó csatlósommal elmegyek, hogy kihozzam a grillezőt és a szenet.
- Ne mondjatok semmit - hurrogom le őket, még mielőtt egyáltalán kinyitnák a szájukat.
- Miért ne? - háborodik fel Niall.
- Ez még nem jelent semmit.
- Dehogynem! - vitatkozik, azonban egy szigorú pillantással gyorsan elérem hogy elcsendesedjen.
- Nem - kötöm az ebet a karóhoz - az ő és az én esetemben a randizás egyáltalán nem olyan egyszerű, hogy elmentek valahová együtt, aztán látjátok hogy egész jól működik köztetek valami és összejöttök.
- Lou, nem gondolod hogy egy egészen picit hajlamos vagy túlreagálni ezt a dolgot? - kérdezi tapintatosan Liam.
- Nem - sóhajtok nagyot - egyáltalán nem reagálok túl semmit.
- Oké, haver - vág közbe Niall - de azért ne cseszd el azonnal, ha valami nem úgy történik ahogy azt képzeled.
Válaszul csak magamban dörmögök, szerencsére odaérünk a garázshoz és a továbbiakban lefoglalja őket hogy segítsenek kipakolni, a későbbiekben pedig Townes előtt nem fognak ellátni a jó tanácsaikkal. Remélhetőleg. 
Na nem mintha engem régebben bármi is visszafoghatott volna attól, hogy mindenbe beleüssem az orrom. 

2 megjegyzés:

  1. Kedves Nessa!

    Ismét itt vagyok, viszont egyáltalán nem emlékszem, hogy sikerült-e az előző részhez kommentet írnom, mindjárt megnézem. Na hát az sem jött össze, kicsit sűrűek a napjaim manapság, de akkor pótolom azt is.:)

    Nagyon tetszett mindkét rész, és hiába hogy ez csak a fele ennek, mégis ahhoz képest hogy más blogokban milyen "hosszúságú" részekkel találkozom, ez azokhoz képest akár két-három résszel is felér. Imádtam olvasni minden percét, végre, végre, VÉGRE.:D

    Annyira örültem annak, hogy a fiúk feltűntek és a kicsik is szerepet kaptak ebben a részben, alig várom Townes szemszögét, iszonyatosan kíváncsi leszek a reakciójára és hogy mit gondol a srácokról, Lou ajánlatáról. Remélem nem lesz ebből semmi nagy gond a későbbiekben, pl Eleanorral, de hát meglátjuk még.

    Egyébként meg még mindig nagyon tetszik hogy mennyire jól egyensúlyozol azzal, hogy történjenek is izgalmas dolgok és azt is belevidd a történetbe, hogy mit gondolnak mit éreznek a szülőséggel kapcsolatban, eszméletlen ezt így olvasni, elképesztő vagy.:)

    Kitartást a sulihoz, én teljesen megértem, hogy min mész át, ennek fényében meg még annak is örülök, hogy egyáltalán van rész, nehéz lehet ilyenkor írni. De ahogy lemegy ez az időszak és jön a nyár, minden kicsit nyugodtabb lesz, csak addig kell kibírni.:D
    Üdv: Beatles_Lány.xx

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia!

      Köszönöm szépen, rettentően örülök, hogy tetszik, mert én tényleg elég gáznak éreztem.
      Nagyon aranyos vagy, igyekszem kicsit nagyobb hangsúlyt helyezni a többiekre is, és próbálom egyensúlyban tartani azt, amit te is írtál.

      Próbálok kitartani, már alig várom, hogy vége legyen!

      N.x

      Törlés

Sziasztok! Hetek óta húzom ezt a bejegyzést, nem azért, mert elfelejtettem, hanem mert hogy őszinte legyek talán azt vártam, hogy valamik...